Karácsonyi beszélgetés a búcsúzó Hajdu Fannival.

Új fejezet nyílik a Treattelling történetében. Magam eddig csak a kamera mögött álltam, soha nem készítettem interjút, nem is volt és nem is lesz ez cél. Azonban Fannit gyakorlatilag két éve követem, mind a Nemzeti Vágtán, mind a Kincsem Parkban, így vele leküzdhettem a lámpalázam és emiatt nem is úgy készültem, hogy interjúzni fogunk, inkább csak kötetlenül beszélgetünk. Mivel Ő azonnal partner volt ebben, íme az eredmény. 

Lassan vége az évnek, ilyenkor mindenki számot vet a mögötte lévő időszakkal. A lósportban is így van ez, ahol már győzteseket hirdettek. Az elmúlt évben indult a Connolly’s Red Mills Magyar Póni Chamionátus a Kincsem Parkban, melyet tavaly és idén is az orosházi Hajdu Fanni nyert, aki az életkora miatt nem folytathatja tovább. Ennek apropójából kerestem meg.

Treattelling: Fanni! Szeretettel gratulálok ehhez a kettős címhez és egyúttal köszönönöm a lehetőséget, hogy megosztod velem és az olvasókkal a gondolataidat! Szerencsés helyzetben vagyok, mert évek óta ismerjük egymást, végig fotóztalak a Kincsem Park és a Nemzeti Vágta versenysorozatában. De kezdjük az elején! Milyen élmény hatására vagy kinek az inspirálása miatt elkezdtél lovagolni?
Hajdu Fanni: Egészen nehéz erre válaszolni, mivel nem is olyan korán kezdtem lovagolni. Talán 6-7 éves lehettem. Ennek is megvan a sajátságos története, mert édesapám is lovagolt annyi idősen, mint amilyen idősen én versenyezni kezdtem, de én erről nem tudtam sokat addig ameddig nem szerepeltek a lovak az életemben. Egyszer elmentünk egy istállóba itt Orosházán, nem a lovak miatt, teljes más apropóból jártunk arra. Ahogy bementem a lovak közé, mondtam: „Milyen jó illat van itt!”. Ő rögtön tudta, hogy „baj lesz” a lovakkal! Mivel neki már volt lovasmúltja, megvette nekem első lovamat Ronaldot, ő egy pinto volt, ugyanolyan tarka, mint Ricsi, csak nagyobb. Vele versenyeztem először 2018. május elsején itt Orosházán, ahol rögtön második helyen értünk célba, ez hatalmas élmény és egyúttal nagyon inspiráló volt számomra.

TT: 2023-ban mi volt a legfontosabb célkitűzés számodra? Hogy lovad (nélküled) Nemzeti Vágtát nyerjen, vagy Te magad nyerd meg a Kincsem Parkban zajló championátust?
HF: Nem törekedtem a championátus élére állni, teljesen véletlenszerű volt, hogy két lóval álltam starthoz, mivel Rozs Anna Júlia nem tudott lovagolni, így nekem maradt ez a lehetőség.

Számomra is hihetetlen, hogy két évben is egymás után champion lehetek, ráadásul mindkét lóval.

Juli minden hétvégéjét nálunk töltötte a Nemzeti Vágtára való felkészülésének ideje alatt, apa rengeteget segített neki a felkészülésben, én inkább a versenyeken támogattam, a rutinomat próbáltam átadni neki, amit én apától kaptam és most Julinak is átadhatta édesapám mindazt, amit az évek során nekem tudott és szerintem sikerült is. Szerintem én jobban izgultam kinn a pálya szélén, mint ő verseny alatt, de nagyon örülök, hogy ennyire sikeres volt ez az év is!

TT: A 2021-es Nemzeti Vágtát viszont még lovasként nyerted, milyen érzés volt több tízezer ember előtt lovagolni?
HF: Először 2018-ban látogattam ki a Nemzeti Vágtára, amikor is lovas barátaimat néztem meg, hogyan szerepelnek. Akkor a pálya szélén arról álmodtam, hogy milyen jó lenne, ha csak a kiszolgáló személyzethez tartozhatnék és ha csak a háttérben is, de közel lehetnék ehhez a fantasztikus miliőhöz! Azóta 2019-ben indultam Ricsivel, majd Nárcisszal is, 2021-ben pedig meg is nyertük a Kishuszár Vágtát, de a mai napig nehéz szavakba önteni, mit éreztem akkor, mert ez egy életre szóló élmény, hónapokba telt, mire fel tudtam dolgozni, mert olyan hatalmas boldogság és öröm volt abban a pillanatban, hogy ott állhatok a Vágta-dombon. Még egész kiskoromban írtam egy bakancslistát, amin olyan dolgok szerepeltek, mint részt venni pónigaloppon, kilátogatni a Kincsem Parkba, élőben megnézni a Vágta pályáját. Olyat le sem mertem írni, hogy megnyerni akár a pónigaloppot futamot (nemhogy champion leszek), vagy a Nemzeti Vágtát!

A történelmi pillanat: 2021-ben Kishuszár bajnokként

TT: Ahogyan már a bevezetőben említettem, az idei évben már nem indulhattál az életkorod miatt. Lovadat azonban nem viselte meg a lovasváltás és negyedik győzelmével a halhatatlanok közé vágtázott. Nehéz volt átadni a lehetőséget barátnődnek, Rozs Anna Júliának, azaz hogyan élted meg a versenyeket a pálya széléről?
HF: Nagyon nehéz volt, hogy ennyi év után át kellett adnom a gyeplőt másnak. Julival már régóta jó a kapcsolatunk, így könnyebb szívvel adtam oda neki, nem is volt kérdés, hogy csak ő lovagolhatja a 2023-as vágta szezonban.

TT: Nárcisz negyedik (vágta) címe egyúttal a nyugdíjaztatását jelenti (a vágtáról)?
HF: Semmiképpen sem szeretnénk ezt, mivel véleményem szerint a magyar pónilovak között jelenleg párját még nem igen találni. A jövőről még nem tudok nyilatkozni, nem beszéltünk még erről, de mindenféleképpen szeretném Ricsit és Nárciszt egyaránt viszont látni a versenypályán.

TT: Az elmúlt években az imént említett két lóval versenyeztél és sikert sikerre halmoztál a Kincsem Parkban. Mesélj róluk milyen természetűek?
HF: Ricsivel és Nárcisszal is jelentős nehézségeim voltak a kezdetekben, viszont apától sok segítséget kaptam ahhoz, hogyan orvosoljam a különféle problémás szituációkat lovaimmal. Szerencsére Ricsi nagyon jószívű lovacska, pörgős és temperamentumos. Nárcisznak más a természete. Elég problémás, sokat kellett vele küzdenem, hogy meg tudjuk oldani a versenyszituációkat. A két ló együtt nagyon jól érzi magát, össze vannak nőve szinte emellett elválaszthatatlanok.

TT: Amikor a Kincsem Parkban 6-7-8 verseny után még mindig veretlen voltál, plusz teherként került rád, hogy makulátlanul fejezd be a szezont, amit meg is tettél 11 győzelemmel?
HF: Idén már nem annyira. Ez inkább az első évben volt így. Akkoriban nagyon nagy volt az elvárás, mikor hozzánk került Nárcisz, akivel Vörös Tamara kétszer nyert korábban, érthetően mindenki a győzelmet várta tőlem. Szerencsére 2021-ben meg is nyertük a Kishuszár Vágtát, ahogy már szó esett róla. Ebben nagy segítségemre volt Tamara és édesapja, Vörös József, hiszen tőlük vásároltuk Nárciszt.

Ricsi nyergében

TT: Megvédted címedet a Póni Chamionátusban, amihez ezúton is gratulálok! Hogyan tovább? A felnőttek között tervezed folytatni a lovaglást?
HF: A lovaglásról nem tudok még nyilatkozni, a következő évben a tanulásra fogok koncentrálni, készülök az érettségire. Viszont lovaimat szeretném nézni a pálya széléről, ahogyan másnak is örömet okoznak. 

TT: Nem feledkezhetünk meg a szüleidről! Fárasztó lehet minden versenynapon Orosházáról a fővárosba utazni, majd másnap iskolába, dolgozni menni. Hogyan élitek meg ezeket a feszített tempójú napokat?
HF: Bármilyen megterhelő ez nekem és a szüleimnek, csak hálával tartozom nekik mindenért! Valóban nem könnyűk a vasárnapjaink, de már beleszoktunk, hogy ez hajnali kelésekkel jár. Nagyjából 180 km az Orosháza-Budapest távolság, ami azért kibírható. Még a lovak számára is. Ők eleve tudják már aznap, mikor apa korán reggel kimegy etetni őket, hogy „na itt indulás lesz”. Mivel értelemszerűen megnézzük a „nagyversenyeket” is, azaz egész napunkat a Kincsem Parkban töltjük, az autóban szoktam tanulni, és azért a hazafelé úton tudunk kicsit pihenni is. Kezdeti versenyeimen anya izgult mindannyiunk közül a legjobban, apa mindig nyugtat a verseny előtt, mivel ő szokott felvezetni. Nekem nagy biztonságot ad, hogy ő velem van az utolsó pillanatig, amíg kiérünk a pályára. 

TT: Februárban már St. Moritzban versenyeztetek és lovaid még szilveszterkor is futni fognak. Hogyan kell elképzelni a felkészítésüket?
HF: A svájci verseny előtt sajnos le volt fagyva a talaj nálunk, nem tudtuk igénybe venni a pályát, így jártatógépbe készültek a lovak. St. Moritzban a pálya kipróbálásakor a hó borította versenypálya miatt voltak problémák Nárcisszal, amitől kicsit meg is ijedtem, nehezen kezelhető szituációk alakultak ki, de ehhez már természetesen hozzászoktam, szerencsére a verseny napján minden rendben volt. Fel sem tűnt a sok hó se Nárcisznak, se nekem, csak a versenyre koncentráltunk. Mindezek mellett Ricsit is megemlíteném, aki Klicsu Vincével szintén győzedelmeskedni tudott, ahogyan én és Nárcisz. Összességében fantasztikus élmény és hatalmas lehetőség volt részt venni egy ilyen rendkívüli és magas presztízsű versenyen. A felkészítésről apa tudna bővebb körű információkat adni. A felkészítés módja mindig lovaim jelenlegi állapotától és felkészültségétől függött, illetve a verseny közelségétől.

A négyszeres vágtagyőztes Nárcisz mellett Fanni édesapja, Hajdu Zoltán

TT: Utolsó kérdés, hogy mit kell tudni a szilveszteri szuperdöntőről. Kik és hogyan kvalifikálódhattak oda és melyik lovaddal fogsz indulni?
HF: Nevezéssel „kvalifikátuk” magunkat a szilveszteri futamra erről bővebben sajnos nem tudok beszélni, a szilveszteri futam lesz számomra, ahol Ricsivel és Nárcisszal megörökítjük majd legutolsó közös megmérettetésünk emlékeit.

TT: Köszönöm a beszélgetést! További sok sikert kívánok a jövőben, valamint áldott, békés ünnepeket!
HF: Nagyon örülök a megkeresésnek! Én is boldog karácsonyi ünnepeket és sikeres új évet kívánok neked és minden kedves Olvasónak! 

A nyitókép Fanni életének talán legnagyobb pillanata: Frankie Dettoritól veszi át a kupát.