Treattelling

  • Galoppsport
  • Nemzeti Vágta
  • Kosárlabda
  • Kirándulás
Lóverseny kicsiknek és nagyoknak

Lóverseny kicsiknek és nagyoknak

Fiatal lovasok versengése színesítette a hétvégi versenyprogramot a galoppon, akik négy futamban küzdöttek meg a Connolly's RED MILLS - Magyar Póni Championátus keretében.

dsc_4463.JPG

Nyitóképen Hajdu Fanni, aki két futamban is starthoz állt, először Nárcisz nyergében, majd Ricsivel galoppozott be elsőként a célba. A harmadik futamban Stekovics Annabell és Baba, a negyedikben Szerencsés Szandra és Sárkány győzedelmeskedtek.

Az utánpótlás nagy reménységei a Németh Ferenc Emlékkupa versenysorozat aktuális fordulójában méretteték meg magukat. A Magyarországi Angol Telivér Futtatók Egyesületének tiszteletdíjait ezúttal három tehetséges hölgy vehette át: nevezetesen Jeles Anna, Kovács Réka és Morvai Eszter.

Gratulálok a versenynap minden győztesének és résztvevőjének! 

A vasárnapi versenynapról készült képekből egy csokorra való már itt látható. Most pedig következzék a szokásos képgaléria!

A képekre minden jog fenntartva, azok felhasználása engedélyhez kötött!!!!

komment lovak horse lóverseny galopp lovasok kincsem park Tovább
Lóverseny kicsiknek és nagyoknak Tovább
Facebook
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Ki a legény a gáton? Ki a legény a gáton?
  • Nem fordult a kocka Nem fordult a kocka
  • Derbyt is nyer az Alagi Díj győztese? Derbyt is nyer az Alagi Díj győztese?
  • Csak célfotó döntött a legrövidebb távon Csak célfotó döntött a legrövidebb távon
  • Kincsem Park-i lóversenyünnep Kincsem Park-i lóversenyünnep
Facebook Instagram

Treattelling

Keresés

Archívum

  • 2025 június (1)
  • 2025 május (3)
  • 2025 február (1)
  • 2024 augusztus (1)
  • 2024 július (2)
  • 2024 június (2)
  • 2024 május (4)
  • 2024 április (2)
  • 2024 március (2)
  • 2024 január (2)
  • 2023 december (1)
  • 2023 november (2)
  • Tovább...
Az élménymesélő
süti beállítások módosítása
Dashboard